Az egészség legfontosabb külső jele a szép és ápolt bőr. Azt hiszem, egészen nyugodtan kijelenthetem, hogy ha a 30 feletti nőknek lenne egy ultimate kívánságlistája, akkor azon a babapopsi simaságú és puhaságú bőr előkelő helyen végezne. A kozmetikai ipar jelentős része épít erre a vágyra, bőrradírok, hámlasztók, pakolások, különféle bőrcsiszoló kezelések garmadáját kínálva – nem kevés pénzért. Tudtad, hogy a bolti ár töredékéért készíthetsz magadnak hiperhatásos, 100%-osan természetes és egészséges kencéket, amiért a bőröd és a pénztárcád is hálás lesz?

Egy ideig én sem voltam ezzel tisztában. Jómagam a szerencsésebb génállományú nők sorába tartozom, de kétségtelen, hogy a gének mellett ezt az arcápolási szokásaimnak is köszönhetem, legfőképp annak, hogy sosem kínoztam a bőrömet napi szinten alapozóval, korrektorral és a társaival, hagytam szabadon lélegezni.

Azonban mindez megváltozott akkor, mikor pár éve erőteljesebben belevetettem magam a cosplay világába, emiatt pedig heti szinten kellett erős full sminket feltennem, hogy minél jobban hasonlítsak az épp kiválasztott karakterre. Mindez a bőröm számára merőben szokatlan volt, így fokozottan oda kellett figyelnem a tisztítására és ápolására. Olyan termékekre volt szükségem, amik az én hiperérzékeny és vízhiányos bőrömet kíméletesen tisztítják és táplálják, és lehetőleg nem aranyáron. Emellett az elmúlt évtizedben fokozatosan szoktam át a natúrkozmetikumokra, így idővel már az is fontos szempont volt, hogy mindezt a hatást természetes összetevőkkel biztosítsák.

Hosszas keresgélés után megtaláltam a tökéletes receptet, ami után vidáman száműztem minden mást a fürdőből:

 

Házi bőrradír arcra és testre - alaprecept

Hozzávalók:

  • 23 evőkanál málnavirág méz
  • 2 evőkanál barna cukor
  • Kiskanál, bögre
  • A bőröd J

A fenti mennyiség nekem elég arca és testre egyaránt. Az alkalmazása gyerekjáték: Keverd össze egy bögrében a mézet és a barnacukrot, majd ujjbeggyel, körkörös mozdulatokkal masszírozd az előzetesen megtisztított arcbőrödbe, a szemkörnyéket kihagyva. Ezután haladj tovább, nyak, dekoltázs, karok, lábak. Amint végeztél, állhatsz is a zuhany alá. Zuhanyzás után használd a szokásos testápolódat és arckrémedet. Ennyi! Annyira egyszerű, nem?

És hogy ez miért jó? A málnavirág méz rendkívül gazdag kálium, kálcium, vas, magnézium és foszfor ásványi anyagokban, valamint C, B1, B2 és A vitaminban. Kiváló gyulladáscsillapító és a nyirokrendszer természetes tisztítója. Emellett görcsoldásra, izomlazításra, menstruációs görcsökre is beválik, fájdalomcsillapító, antimikrobális hatása pedig valamennyi kórokozó szaporodását gátolja. A fogyasztása tehát rendkívül egészséges, de külsőleg alkalmazva a bőröd is imádni fogja. Egy kis üveg málnaméz (ha kibírod, hogy nem torkoskodsz, és csak külsőleg alkalmazod) heti szintű alkalmazás mellett is kb. egy évre elegendő lesz, az ára pedig 1000-3000 ft között mozog. Ha tisztán málnavirág mézet veszel, az drágább, 2000-2500 Ft körüli árral lehet kalkulálni, az akác-málna méz olcsóbb, abból a 400 gr-os kiszerelés már 1000 Ft-ért is beszerezhető. Utóbbinak nagy előnye, hogy az állaga picit hígabb, folyósabb a szokásos mézsűrűségnél, így jóval könnyebben és gyorsabban lehet vele dolgozni.

A barnacukor az egyik legjobb fizikai hámlasztó, fél kg kb. 300-500 Ft között van, ez egy évre bőven elég. Mindez azt jelenti, hogy a teljes kiadásod egy évre 1500-3000 Ft lesz, a méz fajtájától és a termelőtől függően. Kevesebb, mint 60 Ft hetente! Ez egy év alatt heti egyszeri arc, nyak, dekoltázs, kar és lábradírozásra elég. Korábbi tapasztalataim alapján 1 év alatt 2 tubus arcradír és 2 tubus testradír fogyott, ami a drogériák saját márkás holmijaival számolva is legalább 2000-3000 Ft közt van, a közép- és felső kategóriás termékekből pedig egy évnyi adag a 4000-20000 forint közti kiadást is elérheti. Ironikus, hogy a legdrágább vagy legdivatosabb termékek pont a SPA élményre építenek, illatukkal próbálják felidézni a természetes hatóanyagokat… miközben te a házi verzióval egy valóban természetes, mámorítóan mézes, boldogsághormonnal elárasztó élményt kapsz, az ár töredékéért! A hatása pedig egyszerűen elképesztő, én az első alkalom után még másnap is hitetlenkedve tapogattam az arcom, annyira puha és bársonyos volt. Ez a bőrradír nem csak hámlaszt, hanem egyidejűleg táplál is, értékes vitaminokat és ásványi anyagokat juttat a bőrödbe, emellett öregedésgátló és gyulladáscsökkentő hatású is.

PRO tipp:

  • Igény szerint facsarhatsz hozzá egy kanálnyi citromlevet vagy almalevet – a bennük lévő gyümölcssav (AHA sav) természetes kémai hámlasztó. A citromlevet zsíros bőrre, míg az almalevet száraz bőrre ajánlom. A kémai hámlasztók emellett a hegeket és foltokat is halványítják, mérséklik a ráncok mélységét, ráadásul serkentik a kollagéntermelést is – négy legyet egy csapásra!
  • Tehetsz hozzá egy kanál natúr joghurtot is. A joghurtban lévő tejsav szintén remek kémiai hámlasztó, ráadásul a bőr PH értékét is helyreállítja. Nem véletlen fürödtek az ókori szépségek tejbenmézben :)

Bátran próbáld ki a mézes-cukros bőrradírt, ha:

  • Fontos számodra a bőröd egészsége
  • Fontos számodra, hogy pontosan tudd, mit is kensz magadra
  • Fontos számodra a természetes eredet
  • Ha a bolti ár töredékéért szeretnél valóban hatásos és kímélő kencéhez jutni
  • Ha a bőröd érzékeny, gyulladásos
  • Ha pedig hazai termelőtől veszed a mézet, akkor az általad kiadott pénz ráadásul az itthoni gazdálkodókat fogja támogatni :)

Azonban legyél óvatos, ha:

  • Tudod magadról, hogy méz, vagy pollenallergiád van. Ebben az esetben először kis területen teszteld a mézet. Nekem például méz- és pollenallergiám is van, de a méz szerencsére csak belsőleg okoz gondot, a bőröm imádja! :)
  • A bőröd nagyon tág pórusú. A nagy pórusokba könnyebben beledörzsölődhetnek az elhalt hámsejtek, eltömítve azokat. Ebben az esetben neked inkább a kémiai hámlasztás való. Ahhoz is hozok olcsó és könnyű receptet hamarosan, addig is barna cukor helyett használj frissen facsart citromvagy almalevet, esetleg egy kis natúr joghurtot hozzákeverve. A helyes arány 1:1:2 (méz:gyümölcslé:joghurt), tehát 2 kanál joghurthoz jön  1 kanál méz és 1 kanál almalé vagy citromlé.

Ez ám a tejjel-mézzel folyó Kánaán! :)